Pimp Your Home

Harry Potter házibuli dekorációs ötletek - nem csak Halloweenra

2015. október 02. - Harisnyás Pimpy

Harry Potter-lázban égek. Tudom, nem új a történet, de az a helyzet, hogy én az őrület idején direkt nem olvastam, nem néztem a filmeket, ugyanis úgy éreztem, hogy majd ha a gyermekem akkora lesz, hogy eljön az ideje a Harry Potter témának, akkor vele együtt akarom felfedezni ezt a világot.

hp.jpgKép: Buzzfeed.com

És most itt van, júniusban az évzárón az osztályfőnök kiadta a nyári kötelező olvasmányt: Harry Potter és a bölcsek köve. Ez egyrészt megkönnyebbülés volt, mert az ilyenkor szokásos Kincskereső kisködmönt az én gyerkőcöm az előző suliban végigszenvedte (Anya, velem soha többet ne olvastassanak ilyen könyvet, hát meghal benne a fiú kistestvére!), másrészt pedig izgalom is, mert eljött az idő, hogy belevessük magunkat a varázslatok világába.

Ennek megfelelően Ildikó néni (legjobb alsós osztályfőnök, akivel valaha találkoztunk – és bizony volt szerencsénk néhányhoz) meghirdette a szeptemberi szülői értekezleten, hogy novemberben megrendezi a Harry Potter Heteket, amihez teremdekorációra, kellékekre lesz szükség, és kérte a segítségünket az ötletgyűjtéshez. Nem is én lennék, ha nem merültem volna azzal a lendülettel derékig a tematikus dekorációs és DIY oldalak tengerébe. Mivel egyre több helyen tartanak Halloweenkor gyerek- és felnőtt rendezvényeket, és a fekete lufi – töklámpás kombinációnál jóval több és mókásabb, de egyszerűen elkészíthető dekoráció van, most mutatok néhány jópofa és hangulatos ötletet. (Bár nekünk kifejezetten az első kötet a téma, itt és most a többi kötetre is lesznek utalások.)
Egy mulatság elengedhetetlen kelléke a meghívó, és akár papír alapú, akár elektronikus, ügyesen témára igazítható. Sárgás papír, kackiás betűk, ünnepélyes és hivatalos hangnemű invitálás a helyszínre. Betűtípusok például itt találhatóak: 

harrypotter_fonts.jpgKép: Hello Paper Moon

Ha papír alapú meghívót készítetek, ne felejtsétek el viaszpecséttel lezárni, hogy illetéktelen muglik ne olvashassák el! Ez lehet gyertyaviasz, de színes gyurma is:

stempli.jpgKép: Just Another Day In Paradise 

Ha kiküldtétek a meghívókat, kezdődhet a dekoráció összeállítása. Először is azt kell kitalálni, hogy hány helyiséget szeretnétek feldíszíteni. Ha például az egész lakást, akkor a helyiségek funkciói szerint érdemes válogatni, ha viszont csak egy részét (pl. alsó szint, vagy nappali), akkor szelektálni kell, hogy a hangulat is meglegyen, de azért a helyiség alapfunkciója is megmaradhasson.

A bejáraton lehet üdvözlő tábla is, mellyel a belépő varázslókat köszöntitek. (Magyarul kb. „Üdvözlet a Varázslóknak – Muglik is beléphetnek”)

ajto_tabla.jpgKép: Buzzfeed.com

Érdemes a dekorációt szintekre bontani és elosztani, hogy ne csak derékmagasság alatt vagy felett legyen díszítés. A helyiség kerete az alsó, felső és az oldalsó részek, ha ezzel kezdődik a díszítési folyamat, hamar kialakul, hogy mi és mennyi kell még a középső részekbe. De persze csak egy Halloween-buli miatt butaság lenne narancssárga szőnyeget vásárolni, ezért azt kell dekorálni, ami egyébként is megvan. Alacsonyabb dohányzóasztalra helyezett díszekkel, a fotel, kanapé pókháló-stílusra szaggatott vagy szürkésre festett gézanyaggal történő letakarásával máris nagyban hozzá tud járulni a hangulathoz.  

kanape.jpgKép: Babble.com

Nekem személy szerint ez a kedvencem, már el is kezdtem gyűjteni a papírtörlő-gurigákat. LED-mécsesek kellenek hozzá még, fehér festék, és jó sok damil. Igazán úgy a klassz hatás, ha távkapcsolós LED-mécseseket sikerül hozzá szerezni, képzeljétek csak el: állnak/ülnek a vendégek, és egyszer csak a lebegő gyertyák fénybe borulnak!

gyertyak_1.jpg

gyertyak_2.jpg
Képek: Eating Bender

Természetesen lehet sok más dolgot is lógatni: fekete papírból kivágott denevér-sziluettet, vagy akár az első rész elején a Dursley-ékhoz beömlött levelek egy részét.

levelek.jpgKép: Craftster Chic

Lehet lelógatni kulcsokat egy kis szárnnyal ellátva:

kulcsok.jpgKép: Allwomenstalk.com

A négy Ház címereit felrajzolhatjátok nagy kartonpapírokra, és az egyébként is a falakon lévő képek helyére kerülhetnek.

haz_cimerek.jpgKép: Centsational Girl

Fürdőszobába vagy bárhová, ahol tükör van, a második részből ismert feliratot javaslom, csak egy piros rúzs kell hozzá.

tukor.jpgKép: Allwomenstalk.com

Bármelyik helyiség falaira (különös tekintettek a fűtéscsövekre!) kerülhetnek ezek az egyszerű, barna csomagolópapírból és borostyán-ágakból összeállítható kompozíció, nagyon sokat dobnak a hangulaton – még lépcső sem kell hozzá, kifeszített damilra feltekerhető.

faldeko.JPGKép: My Harry Potter Party

Az érkező vendégeket a meghívóban meg lehet kérni, hogy egy kis jótékonysággal a szívükben érkezzenek, így mire mindenki megérkezik, egészen sok Házimanó reménykedhet a felszabadításban, nézzétek csak (Magyar szöveg javaslat: Szabadíts fel Te is egy házimanót, fél pár zokni adományozás itt):

zokni.jpgKép: Buzzfeed.com

Ha az előkészületek során az időtökbe még belefér, lehet a vendégeknek emléket ajándékozni. Egy Ferrero Rocher csokigolyó ráragasztott szárnyakkal máris aranycikesszé változik, kínai evőpálcikából festéssel, madzagkötözéssel varázspálcát készíthettek, és a meghívóhoz hasonló kivitelű emléklapot is kaphatnak a buli végén a távozók.

További ötletek itt (Harry Potter Decoration keresőkifejezésre).

A bejegyzés trackback címe:

http://pimpyourhome.blog.hu/api/trackback/id/tr867881156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.